Elképzelhető, hogy amikor egy vak emberről hallunk, elsőre nem az jut eszünkbe, hogy fotózással foglalkozik. Pedig a vakság nem jelenti azt, hogy valaki ne tudna kreatív és művészi tevékenységeket végezni. Éppen ellenkezőleg, a vakság olyan érzékeket és képességeket fejleszt ki, amelyek sokszor még az épérzékű emberekét is felülmúlják.
Interjúnk alanya, Kovács Péter, egy 42 éves vak fotós, aki 15 éve kezdett el fotózni, és azóta számos kiállítása volt itthon és külföldön is. Elmeséli nekünk, milyen érzés vakon „látni", és hogyan sikerült kialakítania saját fotográfiai stílusát.
A vakság nem akadály a fotózásban
Sokan talán furcsának találják, hogy egy vak ember fotózik, de Péter szerint a vakság önmagában nem jelent hátrányt ezen a téren. Sőt, bizonyos szempontból még előnyt is jelenthet.
„Amikor 27 évesen megvakultan kellett szembenéznem a világgal, teljesen át kellett értékelnem mindent. Rá kellett jönnöm, hogy a látás csak egy az öt érzékszervünk közül, és korántsem a legfontosabb. Megtanultam, hogy a többi érzékszervemet sokkal jobban ki tudom használni, és olyan dolgokra leszek fogékony, amikre egy látó ember talán nem is figyel fel."
Péter szerint a vakság valójában arra készteti az embert, hogy sokkal tudatosabban és részletesebben figyelje meg a környezetét. Megtanul a hangokra, illatokra, tapintásra, ízekre és a belső érzéseire hagyatkozni. Mindez pedig nagyon hasznos a fotózás során is.
„Amikor fotózok, nem a látásomra hagyatkozom, hanem a többi érzékszervemet használom ki. Meghallom a környezet hangjait, érzem a levegő mozgását, észreveszem a legapróbb részleteket is a tapintásomon keresztül. Így olyan képeket tudok készíteni, amik talán egy látó ember számára is újszerűek és érdekesek lehetnek."
Persze Péter elismeri, hogy a vakság kezdetben komoly kihívást jelentett a fotózás elsajátításában. Meg kellett tanulnia, hogyan használja a fényképezőgépet, hogyan komponálja meg a képeket, és hogyan tudja a saját elképzeléseit technikailag is megvalósítani. De ahogy egyre jobban belemélyedt a fotózás rejtelmeibe, úgy vált egyre magabiztosabbá és kreatívabbá.
A tapintás kulcsfontosságú a fotózásban
Péter szerint a tapintás az egyik legfontosabb érzékszerve a fotózás során. Nemcsak a fényképezőgép kezeléséhez, hanem a képek komponálásához is elengedhetetlen.
„Amikor fotózom, mindig alaposan végigtapogatom a környezetet. Érzem a felületek textúráját, az árnyékokat és a fényeket, a tárgyak formáját és elrendezését. Ebből építem fel magamban a képet, mielőtt elkattintanám a fotót."
Sokat segít neki az is, hogy a fényképezőgépén speciális tapintható jelölések vannak a különböző funkciók azonosításához. Így könnyedén kezeli a gépet, és gyorsan tud váltani a beállítások között.
„Persze az elején volt némi bizonytalanság, de mostanra már rutinszerűen használom a gépet. Tudom, hol vannak a gombok, a kijelző, a zárkioldó, és azt is, milyen állásban kell lennie ahhoz, hogy jó fotót készítsek."
A tapintás azonban nem csak a technikai oldalon fontos Péter számára. Amikor a témáját keresi, akkor is a tapintás az elsődleges érzéke.
„Sokszor körbejárok, végigtapogatok mindent, mielőtt elkezdek fotózni. Érzem a felületek egyediségét, a textúrákat, a formákat. Ezekből építem fel magamban a képet, és próbálom megtalálni azt a szöget, ahonnan a legjobban ki tudom emelni a lényeget."
Péter szerint a tapintás segít abban is, hogy jobban megértse a térbeli viszonyokat, és pontosabban tudja elrendezni a kompozíciót. Így a végeredmény sokszor sokkal kifinomultabb és egyedibb, mintha csupán a látására hagyatkozna.
A hang és a szag szerepe a fotózásban
Bár a tapintás kulcsfontosságú Péter fotózási folyamatában, a többi érzékszerve is fontos szerepet játszik. A hallás és a szaglás például szintén hasznos eszközök a témakeresés és a képalkotás során.
„A hangok nagyon sokat elárulnak nekem a környezetről. Meg tudom különböztetni a különböző felületek és tárgyak jellegzetes hangjait, és ebből következtetek arra, hogy milyen lehet a térbeli elrendezés, a méret, vagy akár a textúra is."
Péter meséli, hogy sokszor a hangok vezetik rá a jó témára. Például egy utcai fotózás során felfigyel egy érdekes, ismeretlen hangra, ami felkelti az érdeklődését. Odamegy, alaposan megtapogatja a környéket, és ha tetszik neki a látvány, akkor nekiáll fotózni.
„A szaglás is sokat segít. Megérzem, ha valami érdekes, különleges illat van a levegőben. Ilyenkor mindig utánamegyek, és próbálom kideríteni, mi az. Sokszor ez vezet el valami különleges, egyedi témához, amit aztán le is fotózok."
Péter szerint a hangok és az illatok olyan pluszinformációkat adnak, amik a látó emberek számára rejtve maradnak. Ezek segítségével jobban meg tudja érteni a környezetét, és olyan fotókat tud készíteni, amik teljesen új megvilágításba helyezik a világot.
A vak fotós egyedi stílusa
Péter fotográfiai stílusa egyértelműen különbözik a látó fotósokétól. Míg ők elsősorban a vizuális élményre koncentrálnak, addig Péter a többi érzékszervre is épít.
„A képeim sokszor közelről, részletekben mutatják be a témát. Nem a nagy egészre fókuszálok, hanem azokra az apró részletekre, amikre a látó emberek talán nem is figyelnének fel. Érzem a textúrákat, a formákat, a felületek egyediségét, és ezt próbálom megragadni a fotóimon."
Péter szerint a vakság arra is rákényszeríti, hogy kreatívabban és egyedibb módon gondolkodjon a fotózásról.
„Mivel nem a látásomra hagyatkozom, sokkal inkább a belső, szubjektív élményeimre, érzéseimre és asszociációimra támaszkodom. Azt próbálom megragadni a fotóimon, ahogyan én érzékelem és értelmezem a világot."
Ennek eredményeképp Péter fotói sokszor egészen szokatlan megközelítésből mutatják be a témákat. Érdekes szögekből, váratlan részletekre fókuszálva, olykor szinte absztrakt, grafikus hatást keltve.
„Tudom, hogy a képeim talán néha furcsának vagy szokatlannak tűnhetnek. De én azt szeretném, ha az emberek nem csak a felületet látnák, hanem bepillanthatnának abba a belső világba is, ahogyan én érzékelem a valóságot."
Péter fotói rendre nagy sikert aratnak mind a hazai, mind a nemzetközi kiállításokon. Sokan csodálkoznak rá, hogy egy vak ember ilyen magas színvonalon és egyedi stílusban tud fotózni. De Péter szerint ez csak azt mutatja, hogy a vakság önmagában nem jelent akadályt a művészi kifejezés útjában.
„Mindannyiunkban ott van a kreativitás és a tehetség, csak meg kell találnunk azt az utat, ami a legjobban illik hozzánk. Nekem a vakság nyitotta meg azt az utat, ami a fotózáshoz vezetett. De biztos vagyok benne, hogy mindenki képes rátalálni arra, ami igazán az övé."
Péter elárulta, hogy a fotózás számára nem csupán művészi kifejezési forma, hanem egyfajta szellemi és lelki utazás is. "Amikor fotózom, a külvilág helyett inkább a belső világomra fókuszálok. Megpróbálom megragadni azokat az érzéseket, hangulatokat és asszociációkat, amiket a környezet ébreszt bennem." Elmondása szerint a fotózás segít neki jobban megérteni önmagát és a világot, ami körülveszi. Minden egyes kép egy újabb lehetőség arra, hogy felfedezze a dolgok rejtett dimenzióit, és megossza ezt a különleges látásmódot másokkal is.
